Offline dengan aplikasi Player FM !
Janzer Frigyes, akit rabul ejtett a könyvek világa (16)
Manage episode 412758935 series 2887186
Janzer Frigyes csinálhatott volna informatikai céget, és nőhetett volna sokkal nagyobbra is, de nem így tett. Az ő példája jól mutatja, hogy mindig vannak választásaink. Csak azért mert valamit így vagy úgy szokás csinálni, még nem biztos, hogy az a mi utunk. Sőt az is lehet, hogy tartósabb, kiegyensúlyozottabb sikerhez vezet a saját vágyunk megélése, mint a vég nélküli növekedés. Janzer Frigyes a Prospero Könyvei alapítója, a könyvek elkötelezettje. A cége nem csak a legkülönfélébb külföldi könyveket szerzi be, de kis magyar kiadóknak is segít érvényesülni a piacon. Arra buzdítja a vevőit, vásároljanak minél nagyobb kedvezménnyel, és ő ennek a profitjából így még többet adhat vissza kevésbé szerencsés közösségeknek. De hallgassuk meg hogy épült ez a sikersztori, amire a magyar mini-Amazonként is szoktak hivatkozni.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Szüts Dániel.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
95 episode

Semua episode
×Selamat datang di Player FM!
Player FM memindai web untuk mencari podcast berkualitas tinggi untuk Anda nikmati saat ini. Ini adalah aplikasi podcast terbaik dan bekerja untuk Android, iPhone, dan web. Daftar untuk menyinkronkan langganan di seluruh perangkat.